Az első, amit meg kell tanítanunk a kutyának, hogy a dolgát a házon kívül végezze. A kölyköt egyik vele született tulajdonsága,hogy nem piszkít az alvóhelyére. Ez a szokás képzi a szobatisztaság alapját, amely 3-4 héten belül meg is tanítható. Ez idő alatt nagyon kell figyelnünk az űrítési rendszerét. Minnél jobban ismerjük a szokásait, annál kisebb az esély a baj bekövetkezésére. A kutyát rendszeresen ki kell engedni. Egy kiskutya nem tudja órákig vissza tartani a vizeletét, és ez éjjszaka is így van. Minden etetés után és este is ki kell engedni. Ha kint végezte el a dolgát, mindig dícsérjük meg.
Árulkodó jelek:
A vizeletürítésnek nincs előre látható jele; a kutya ezt hirtelen végzi el. A székletürítés előtt egyre gyorsabban szaglászik a földön, majd forog maga körül, begörbíti a hátát és megfeszíti a hasfalát. Legkésőbb a hát begörbítéséig avatkozzunk közbe. Emeljük fel a kutyát és vigyük ki a szabadba.
Ha már megtörtént a baj:
Ha rajtakapjuk a kutyát, hogy a lakásba piszkít, szidjuk meg, és vigyük ki a szabadba. A kutya a dicséretet és a szidást mindig az éppen folyamatban lévő cselekvéssel tudja párosítani. Tehát, ha már később vesszük észre , hogy a kutya ,,rosszat csinált" akkor már nem szabad megbüntetni. Alaposan tisztítsuk meg a helyet fertőtlenítőszerrel vagy ecetes vízzel , mert különben megint oda fog piszkítani, ha érzi a vizelet vagy az ürülék szagát. Etessük kutyánkat minden nap ugyanabban az időpontban, és akkor a dolgát, normál esetben azonos időben végzi el.
|